Izgalmas irodalmi kvíz: igaz vagy hamis, amit a magyar költőkről állítunk?
Tudjátok, hogy hány évesen halt meg József Attila, vagy azt, ki alapította a Nyugat című folyóiratot?
Tudjátok, hogy hány évesen halt meg József Attila, vagy azt, ki alapította a Nyugat című folyóiratot?
Ismeritek a magyar feltalálókat? Tudjátok, kinek milyen találmányt köszönhetünk? Most tesztelhetitek a tudásotokat.
Jól megy a geometria? Lássuk, el tudjátok-e dönteni a becsapós állításokról, hogy igazak vagy hamisak. Nektek hány pontotok lett?
Jól ismeritek a kötelező olvasmányokat? A következő tesztből kiderül, csak el kell döntenetek, hogy igaz vagy hamis az állítás.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.